BUDAPESTI KOMPLEX SZC ÚJBUDAI SZAKISKOLA ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA
Budapest Közoktatásáért Díjjal Kitüntetett Intézmény
KIP Országos Hálózat minősített iskola

Újbudai pedagógus kapott Apáczai Csere János-díjat

Pedagógusnap alkalmából az ország legkiválóbb tanítóit és tanárait köszöntötte Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Pesti Vigadóban. Az ünnepeltek között volt Palánczné Németh Zsuzsanna, a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Újbudai Szakiskolájának igazgatója is.

Kásler Miklós és Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár négy különböző díjjal jutalmazta a pedagógusokat, értékelve ezzel az oktatási-nevelési területen végzett kiemelkedő munkájukat. Átadták az Eötvös József- és Apáczai Csere János-díjakat, a Szent-Györgyi Albert-díjakat (a felsőoktatásban dolgozóknak), a kiemelkedő óvodapedagógiai munkáért a Brunszvik Teréz-díjakat, továbbá a gyerekek harmonikus személyiségformálásában kiemelkedő munkáért adományozható Németh László-díjakat.
Az ünnepségen elismerték a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Újbudai Szakiskolájának igazgatóját, Palánczné Németh Zsuzsannát is. A pedagógus, aki fél évszázada van a pályán és ebből harmincöt évet dolgozott Újbudán, Apáczai Csere János-díjat vehetett át a minisztertől. A Leiningen utcai speciális intézményben 2000 óta képeznek pszichés fejlődési zavarokkal küzdő és tanulásban akadályozott fiatalokat, gyógypedagógiai nevelést is biztosítva számukra.

http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/hirek/dijakat-adtak-at-pedagogusnap-alkalmabol

http://ujbuda.hu/ujbuda/ujbudai-pedagogus-kapott-apaczai-csere-janos-dijat